
Az újságíró jogvégzett emberként nem akarja elhinni, hogy az ítéletet egy „zűrös hangfelvételre” alapozták.
Ezt még emésztenünk kell. Nem vagyunk teljesen következmények nélküli ország?
„Ez ugyanaz a forgatókönyv, amelyet ellenem használt egy csapat holdkóros és lúzer” – fogalmazott az amerikai elnök.
A csatár koponyaalapi törést szenvedett, hónapokig tartott a felépülése, és még most is csak könnyített edzéseket végezhet.
A kirúgása után szándékosan kárt okozott a munkáltatójának, ezért került rács mögé.
Élhetünk a gyanúperrel, hogy az igazságszolgáltatás szerepét betöltő tiszás számonkérőszék nem kegyelmezne a velük egyet nem értőknek.
A Tisza vezére Szálasi Ferenchez hasonlította Orbán Viktort és három-négyezer embert küldene börtönbe .
Meggyőződésem, hogy az Orbánnal ellenszenvezők elsöprő többsége is híve a joguralomnak. Nekik is hadat üzen ezekkel a kirohanásokkal Magyar Péter. Petri Lukács Ádám írása.
22 éves brit James Scott Reece Anderson 41 évesen szabadulhat az orosz börtönből.
Közben Sára Botond, Budapest főispánja megüzente, vissza kell adni az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetését.
A mentőautó szélvédője, belső tükre, jobb első ajtajának üvege és esőérzékelője megrongálódott, azokat cserélni kellett.
Azért, hogy ezt a békés, nyugodt életet élhessük, nem csak hálásnak, hanem tudatosnak is kell lennünk.
Hazánk volt az első Közép- és Kelet-Európában, amely hivatalos emléknapot hozott létre a kommunizmus áldozatainak tiszteletére.
Hiába vergődött, végül letartóztatásban maradt.
Az önkormányzat ráadásul duplájára emelte a vesztegetés elfogadásával gyanúsított polgármester fizetését.
Nem egyedi az ellenzéki oldalon, hogy a kormányon lévőket és a kormány közeli szereplőket börtönnel fenyegesse meg. Magyar Péter hétvégén belengetett „Út a börtönbe” programja is illeszkedik ebbe a sormintába, és közben összecseng a lengyelországi jogtiprásokkal is.
A bíróság meghosszabbította a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fogvatartását.
Több jogszabály rendelkezéseiből is egyértelműen az következik, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek – mondta lapunknak adott interjújában a budapesti főispán.